JELENSÉGEK AZ ŐSZI ÉGBOLTON Jelenségek: 2003. IX. 26-X. 2-ig DUNAFERR Hetilap 39. Szám Szeptember végére a hajnali égről lassan elfogy a vékony holdsarló és IX. 26-án 04 órakor látszólag a Nap mellett „álló” Hold, csak az árnyékos oldalát fordítja felénk. Ezzel létrejön az újhold, amelynek sötétlő korongja eltűnik a Napból áradó fényözönben. A következő együttállást csak az érdekesség kedvéért említem, mert ugyancsak IX. 26-án a nép által Esthajnalcsillagnak nevezett Vénusz bolygó mellé kerül az újhold. Természetesen a sötét újhold nem látható, de a Vénuszt felhőtlen nyugati ég esetén megfigyelhetjük közvetlenül a 18 óra 35 perces napnyugtát követően. A tőlünk láthatatlan maximális közelség a két égitest között 22 órakor eléri a 2, 1 fokot. A kora őszi napkelték előtt sötétlő keleti égen már egyre magasabban ragyog óriásbolygónk a Jupiter, amelyet jobban megfigyelve kis korongnak látunk. Ez a látható kiterjedés jellemző a nyugodt fényű bolygókra, míg velük ellentétben a sziporkázó csillagok óriás teleszkópokon át is csak apró fénypontoknak láthatók. Ha az égbolt fent leírt pontján megtalált Jupitert és a tőle lejjebb, azaz délebbre fekvő látóhatárt összekötjük egy képzeletbeli vonallal, akkor félúton megpillantunk egy nála sokkal halványabb égitestet, a vöröslő Merkúr bolygót. Ez a Naphoz legközelebbi pályáján keringő bolygó, IX. 27-én 01 órakor eléri a Naptól mért legnagyobb, 18 fokos nyugati kitérését. Utolsóként a Hold X. 2-án bekövetkező első negyed fázisát említem, amely kis távcsővel is gyönyörű látvány. Romhányi Attila