BOLYGÓSORAKOZÓ


DUNAFERR Hetilap 2010/29. szám

A meleg júliusi és augusztusi estéken az égi csodák folyton változó sorában lehet részünk, ha derült égbolt esetén olyan helyszínt keresünk, ahonnét áttekinthető a nyugati látóhatár feletti égbolt. Legutóbb az ezredforduló körüli években láthattunk több bolygót az esti égen, de most mintegy 50 fok hosszúságú láncban akár négyet is megszámlálhatunk. A bolygók adott idő alatt kismértékben változtatják égi pozíciójukat, ami főleg a Naphoz közelebb keringő Merkúr, a Vénusz és a Földtől távolabb keringő Mars esetében jelentős. Július 16-án, az újhold után csaknem hatnaposra nőtt holdsarló közelében észlelhetjük őket, és ahogy lassan ránk borul Földünk árnyéka, a Hold után elsőként pillanthatjuk meg belső bolygószomszédunkat, az egyre tündöklőbb Esthajnalcsillagot (Vénusz). Égi sétánk alatt induljunk a Vénusztól jobbra, ferdén le a látóhatár irányába, és ha itt felhőmentes az ég alja, akkor előbukkan a vöröslő Merkúr. (Ne tévesszük össze a Vörös bolygóval! Amíg a Mars felszíne a vörös árnyalataiban úszik, addig a Merkúr fényét csupán a horizonthoz közeli sűrű légkör színezi vörössé.) Most induljunk visszafelé a Merkúrtól, – vagy a napnyugta helyétől – a Vénusz irányába, majd ezen a kissé emelkedő vonalon haladjunk tovább balra, pontosabban keletebbre. A Vénuszon túl, körülbelül az előző két bolygó távolságában rábukkanunk a holdsarló felett sárgásan fénylő Szaturnuszra, amely égitest a Szűz (Virgo) csillagképben tartózkodik. Égi utunk most vezessen a Szaturnusztól az Esthajnalcsillag felé és valamivel félút előtt megleljük legközelebbi külső szomszédunkat, a narancsvörös színű Mars bolygót.

BOLYGÓSORAKOZÓ

Szaturnusz, Mars,Vénusz (2010.07.17. Adony. Rosenberg Róbert)

Ellentétben az augusztusra várható álhírekkel, az Oroszlán csillagai között járó Mars, – a hadak ura – távolodik tőlünk, ezért fénye egyre gyengül. Az egymáshoz látszólag közel sorakozó planéták szépen kirajzolják a Naprendszer fősíkjának középvonalát, az Ekliptikát, amely egyben a Nap égi útvonala, de ugyancsak e vonal környékén mozog a Hold is. Az esti égről egyedül legnagyobb bolygóóriásunk, a Halak csillagképbe érkezett Jupiter hiányzik, amely éjfél előtt emelkedik a keleti horizont fölé és napkeltéig látható. A 24 óránként 13 fokot kelet felé mozgó Hold, 17-re elhagyja a bolygókat, amelyek közül a két gyors mozgású belső bolygó (Merkúr és Vénusz), a következő napokban egyre jobban megközelíti külső bolygótestvéreit (Mars és Szaturnusz). A hó végére a Mars is begyorsul és július végére a Szaturnusz alá érkezik, amikor a közeli Vénusszal szép hármas együttállást alkotnak. A Föld keringése miatt az égbolt objektumai mindinkább nyugatabbra kerülnek, ezért a Merkúr rövidesen eltűnik a horizont alatt és a három planéta magára marad. Szerencsés estben augusztus közepéig csodálhatjuk a szoros együttállásban álló égitesteket, amelyeket aug. 13-án ismét meglátogat az alacsonyan kúszó holdsarló.

A bolygómozgások sok gondot okoztak az ókor tudósainak, mivel a planéták egy földi év alatt hol előre haladnak, majd egy bizonyos idő után megtorpannak és hurokszerűen visszafordulnak. Az öt szabad szemmel megfigyelhető planéta „bolyongása” megmagyarázhatatlan volt a földközepű (geocentrikus) világnézet korában és csak a Napközepű (heliocentrikus) világnézetet hirdető Nikolausz Kopernikusz (1473-1543) és Galileo Galilei (1564-1642) idejében érett be a felismerés: Földünk nap körüli keringése alatt mindig más irányból nézünk a csillagos háttér előtt mozgó bolygókra, amire Galilei távcsöves megfigyelései szolgáltak bizonyítékul. Galilei kereken 400 éve többek között felfedezte a Vénusz – Holdhoz hasonló – fázisváltozásait, ami egyértelműen bizonyította világnézetük helyességét. Galilei újabb távcsöves felfedezése egy „mini Naprendszer” volt, a Jupiter és négy holdja (Galilei féle holdak) és ezzel nyilvánvaló lett, hogy a Napon kívül más égitesteknek is vannak kísérői.

Sajnos a Hold, nyáron alacsonyan jár, ráadásul jelenleg a Naprendszer fősíkja alatt rója föld körüli útját és majd 24-én érkezik a holdpálya és a földpálya – Ekliptika – metszéspontjához, a felszálló csomóponthoz. Ezután egyre inkább pályasíkunk fölé emelkedik (maximálisan 5 fok), hogy fél pályaívét befutva a leszálló csomópont után ismét a fősík alá merüljön. A két csomópont arról nevezetes, hogy amikor Napunk, vagy a Hold éppen e csomópontokba érkezik, akkor jönnek létre a teljes Nap és holdfogyatkozások, míg ha csak azok közelébe érnek, akkor részleges fogyatkozások jönnek létre. Sajnos e téren 2010 nem kényezteti el az érdeklődőket, mert hazánkból legfeljebb részleges fogyatkozásokat láthatunk.

 



Romhányi Attila