A SZEPLŐTELEN NAP

DUNAFERR Hetilap 2009/42. szám

Kereken négyszáz éve annak, hogy Galileo Galilei elsőként szemlélte távcsövével a látóhatár felett vöröslő Napot, és azon sötétlő foltokat látott. Ezzel felfedezte a napfoltokat, amelyek napkorongon történő lassú átvonulásából, majd a korong túlsó peremén történő visszatéréséből arra következtetett, hogy központi csillagunk tengelyforgási ideje egy hónap (pontosan: 25,4 nap). Igaz, hogy korábban a Kínai csillagászok szabad szemmel is láttak a Napunkon sötét foltokat, ám ezeket még Galilei korában is mereven tagadta a vallás, mivel a Napot akkor még szeplőtelennek, a legnagyobb tisztaságúnak tekintették. A csillagászok jelenleg csak a Nap légkörében – a fotoszféra – zajló folyamatokat tudják megfigyelni, így többek között a környezetüknél néhány száz Kelvin fokkal alacsonyabb hőmérsékletű sötétebb területeket, a napfoltokat. Egy-egy szabad szemmel látható napfolt mérete 500, vagy akár több ezer km is lehet, amelynek megkülönböztetjük sötétebb belső területét (umbra) és a körülötte elterülő világosabb, szálas szerkezetű régiót (penumbra). A Nap aktivitása két napfoltminimum között 11,2 éves periódust mutat és ma egy igen mély naptevékenységi minimumban vagyunk. Az előző (23-as sorszámú) napfoltciklus 2000-2002 között érte el a maximumát, és a következő (24-es) ciklus kezdetét a tudósok 2008 elejére tették, ám 2008-ban gyakorlatilag foltmentes volt csillagunk. Ezzel ismét szeplőtelenné vált a Nap és a foltok tekintetében teljesen üres, csaknem „halott” annak felszíne.

A naptevékenység minimuma valószínűleg most hosszabb lesz, ugyanis 2009 elején is „tiszta” maradt csillagunk, és ez év októberében is foltmentes maradt, ezzel bekövetkezett a naptevékenység inaktív időszaka. (Az előző inaktív, foltmentes időszak 1913-ban volt). A Nap nyugodt időszakát több űrszonda (Soho, Ulysses) mérései is igazolták, amelyek adatai szerint kisebb a napszél nyomása, és csökkent a Napból távozó részecskeáram (korpuszkuláris sugárzás) erőssége. A mérések összegzéséből az következik, hogy az előző napfoltminimumhoz képest kissé mérséklődött csillagunk energia-kibocsátása, és az is különös, hogy már több mint két esztendeje nem volt komolyabb napkitörés. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban mintha lassan visszatérne a Nap ereje, mert kisebb napfoltok és foltkezdemények jelentek meg a felszínén. A rádiócsillagászati megfigyelések apró, de jellegzetes életjeleket észleltek, miszerint gázóriásunk lassan ébredezik, míg más kutatók véleménye arra utal, hogy Napunk kb. egy évig nyugodt marad, majd fokozatosan nő aktivitása.

A hosszú ideig tartó alacsony naptevékenység veszélyeket is rejt. A Nap mágneses tere védi a Naprendszert, és benne Földünket az űrből érkező nagyenergiájú részecskeárammal szemben, ám minimum idején bolygónk légköre kissé lehűl, amelynek következtében valamelyest összehúzódik. A gyengébb napszél kevesebb mágneses vihart idéz elő a Föld pólusainál és nem képes visszatartani a Világűrből érkező kozmikus sugárzást, ami a 2008-as méréshez viszonyítva majdnem húsz százalékkal nőtt. A várható kozmikus viharok miatt újra kell tervezni az asztronauták sugárvédelmét, ami óriási gondot jelent például a Nemzetközi Űrállomás és a hosszabb ideig tartó űrmissziók esetében. Várható, hogy 2009 végén felélénkül a Naptevékenység, és nőni kezd a napfoltok száma, és 2012-13 táján bekövetkezik egy átlagosnál valamivel alacsonyabb maximum. Mindenesetre abban továbbra is bízhatunk, hogy Földünk saját mágneses terével és atmoszférájával együtt megóvja létünket, és a kozmikus sugarakkal szemben védelmet nyújt az élővilágnak.

Romhányi Attila