A MÁRCIUSI ÉGBOLTDUNAFERR Hetilap 2009/12. szám
 A tavaszi napforduló idején egyre hamarabb áll be az esti szürkület, mivel ekkorra meredekebb szögben áll a Föld keringési pályasíkja (Ekliptika) és a látszólag rajta haladó Nap hamarabb süllyed a látóhatár alá. Ahogy a napnyugtákat követően, beáll az esti – polgári – szürkület, érdemes még egy órát várni a csillagászati szürkület beálltáig és akkor nem mindennapi látványban lehet részünk. Addigra a Nap már mélyen a látóhatár alatt jár, és aki a nyugati égboltot szemléli, esélye lehet megpillantani az "álalkony" – ként ismert állatövi fényt, amely derengő ezüstös fénylés a látóhatártól vékonyodva az állatövi csillagképek felé emelkedik. Hazánk földrajzi szélességén márciustól május közepéig kedvező a megpillantása. A látvány magyarázata abban rejlik, hogy az ekliptika, – amelynek közelében járnak a bolygók és a Hold – egybeesik a Naprendszer fősíkjával, ahol rengeteg a kisbolygók ütközéséből (porladásából) eredő és az üstökösökből származó finom por. Összességében ez a nagy tömegű por szétszórja és visszaveri a napfényt, ami főként a Naphoz közeli területeken látható. Az állatövi fény közvetlenül a napnyugta után, alkonyatkor tűnik fel legjobban, ami sokkal feltűnőbben észlelhető a holdfénymentes vidéki régiókból. A jelenség láthatóságát nagymértékben lerontja a fényszennyezés, ezért jelenleg e derengő fénylés már nem húzódik végig az ekliptika teljes hosszán. A hasonló égi csodákat már csak a Sötét Égbolt Rezervátumokban lehet észlelni, amelyek közül Európában, Magyarországon valósult meg az első koromsötét egű rezervátum, a Somogy megyei Zselicben. Romhányi Attila |