NAGYSZABÁSÚ ŰRPROGRAM II. rész


DUNAFERR Hetilap 2004/51. szám


A NASA további terveiben kiemelt feladat, hogy az évtized végére új életfenntartó rendszereket hozzanak létre a hosszú időtartamú bolygóközi utazásokhoz, és kifejlesszék az erre a célra alkalmas korszerűbb hajtóművel és energiaforrással ellátott űrjármű-típust, ami jelenleg csak az egyszerű személyszállító felderítő jármű nevet viseli ("crew exploration vehicle"). A 2015-2020 közötti tervek már a Hold-utazásról szólnak, és külön csoda lenne, ha a holdra szállás 50. évfordulóján ismét ember lépne égi kísérőnk felszínére. Mialatt a Holdon megteremtik a tartós emberi jelenlét feltételeit és az égitest erőforrásainak kihasználása folyik, újabb Mars-automatákkal az élet nyomai után kutatnak és felkészülnek az emberes Mars-utazásra. Ez ismét komoly fejtörést okoz a tudósoknak, ugyanis a Mars-utazóknak legalább 620 napot kell eltölteniük a vörös bolygón ahhoz, hogy a sikeres visszatéréshez ismét kedvező helyzetbe kerüljön bolygónkkal a Mars. A tervekben az is szerepel, hogy a Mars-utazáson túl tovább kutatnak az élet nyomai, és a hasznosítható erőforrások után a Jupiter bolygó Galilei féle holdjain és bolygórendszerünk más területén. A csillagászati módszereket is jelentősen fejlesztik, és az eddigieknél sokkal aktívabban kutatatnak majd a távoli csillagok (napok) környezetében található lakható övezetek után, ahol a földtípusú bolygókat vizsgálják. Az űrprogram megvalósításához jelentős mennyiségű pénz kell, ezért a NASA részére juttatott 2004. évi 14,5 milliárd dollárt, a következő három évben 5-5-5 százalékkal, majd a rákövetkező két évben 1-1 százalékkal növelik. A nagy tervekhez képest, ez egy kicsit szűkmarkú ajánlat, különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy 2017-től a Nemzetközi Űrállomás is a MIR űrállomás sorsára jut és az óceán mélyére kerül. Majdnem ugyanez a sors vár a csillagászatot forradalmasító Hubble űrtávcsőre (HST), amit biztonsági okból űrhajósok nem javíthatnak többé és addig lesz használatban, míg örökre el nem némul. A kutatás azonban soha sem áll meg, ezért a HST helyére egy sokkal modernebb és jobb képalkotású új generációs Web-űrtávcső fog lépni.



Romhányi Attila