BOLYGÓK A SZEPTEMBERI ÉGEN DUNAFERR Hetilap 2004/39. szám Szeptember utolsó hetében dagadó kísérőnk a Hold uralja az esti égboltot, és 28-án 14 órára eléri a telihold fázisát. Az alacsonyan járó holdkorong fényével derített esti égen csak a fényesebb csillagok ragyognak, mivel néhány planéta a napközelsége miatt egyelőre láthatatlan, ugyanakkor pár bolygó a hajnali égbolt keleti felét ékesíti. Az Esthajnalcsillag (Vénusz bolygó) július 15-én bekövetkezett maximális fényessége után, (mínusz 4,5 magnitúdó) augusztus 17-én elérte a Naptól mért legnagyobb, 46 fokos nyugati kitérését. Továbbkeringve lassan csökkent a keleti látóhatár feletti magassága, de még így is a hajnali égbolt legfeltűnőbb égitestje maradt. Fényessége júliustól szeptember végéig mínusz 4,1 magnitúdóra csökkent, látszó fázisa pedig e hó végére 0,4-0,7-re növekszik. Ez utóbbi adat ne tévesszen meg bennünket, ugyanis amellett, hogy távcsövön át a bolygó fázisa sarlóalakból egyre kerekebbnek-teltebbnek látszik, fokozatosan csökken a távolodó égitest szögátmérője. Legbelső bolygónk, a Merkúr helyzetét csak másodikként említem, mert a hó végi napkelték előtt már nehéz felfedezni a keleti horizont közelében és október 5-én felső együttállásba kerül a Nappal, vagyis tőlünk nézve csillagunk túloldalára jut. A vöröslő Mars e hó 15-én együttállásban lesz a Nappal és apró korongja csak a novemberi hajnalokon fog előbukkanni. Hasonlóan láthatatlan óriásbolygónk a Jupiter, amely égitest 25-én éri el Napunkkal való együttállását. A Szaturnusz bolygó éjfél körül kel és napkeltéig megfigyelhető az Ikrek csillagkép területén. A szeptemberi hajnalok bolygóin túl már megjelentek a tél hírnökei, közülük a Nagy Kutya csillagkép a téli ég legfényesebb Szíriusz nevű csillagával. Kissé feljebb emelve tekintetünket ráakadunk a közismert Orion csillagképre, amelyből sokaknak csak a három közeli öv csillag ismertős. Még feljebb tekintve, felfedezzük a Bika vöröslő csillagát az Aldebarant és a közelében derengő Fiastyúk csillaghalmazát. Romhányi Attila