SZATURNUSZNÁL A CASSINI


DUNAFERR Hetilap 2004/35. szám

Az 1997. októberében indított Cassini űrszonda gyorsítására kihasználták a Föld és a Vénusz bolygó keringési sebességét, („űrparittya”) így hét év után, – 2004. június 11-én – érkezett a Szaturnusz bolygó holdjainak és gyűrűrendszerének közelébe. A Cassini magán hordozva kisebb Huygens nevű társát, ez év augusztus 8-án fékező rakétáival annyira lelassította sebességét, hogy a Szaturnusz gravitációs ereje (tömegvonzás) saját műholdjaként befoghatta. A két 5,58 tonna súlyú szonda fele folyékony gázból álló hajtóanyag, mert a további programok még rengeteg manővert igényelnek. A szondák két Szaturnuszt kutató csillagász, a bolygó gyűrűjét 1658-ban felfedező Huygins és a gyűrű legsötétebb rését 1675-ben felfedező Cassini nevét (Cassini-rés) őrzik. Vezérlésük terveit előrelátóan és hihetetlen pontossággal kellet elkészíteni, mert az események tőlünk mintegy 1,5 milliárd kilométerre történnek, ahonnét a rádiójelek csak 1 óra 23 perc alatt érnek a földi irányító központba. Éppen ezért, a szondáknak mindent automatikusan kell végeznie, hiszen az ilyen távoli események a földi időpontokhoz képest, közel másfél órával korábban zajlanak (kommunikációs késés). 2004. december 24.-én a Cassini anyaszondáról leválik a Huygins űrszonda és 2005. január közepén megközelíti a Szaturnusz legnagyobb holdját, a Titánt. Ekkor begyújtva fékező rakétáit megkezdi a leszállást és az egyre lassuló szonda két lépcsőben kinyitja nagyobb, majd kisebb ejtőernyőjét és a Titán sűrű légrétegein át leereszkedik a felszínére. A leszállás közben végzett adatgyűjtést követően, körülbelül 60 percig lesz képes a felszínről visszasugározni a mért eredményeket és felvételeket, majd örökre elnémul. A Cassini négy év alatt 74-szer fogja megkerülni a Szaturnuszt és ezalatt számtalan adatot gyűjt az óriásbolygó felhőzetéről, a mágneses térről és a holdak anyagi szerkezetéről. A gyűrűrendszer por és törmelékanyagáról máris hihetetlen részletességű képsorozatot küldött, ami régebbi holdak maradványaira utal.


Romhányi Attila