CSILLAGFÉNY (Jelenségek: 2004. III. 25- IV.1-ig) DUNAFERR hetilap 2004/14. Szám Aki városi ember létére, egy holdtalan vidéki éjszakán a föléje boruló sötét égbolton sziporkázó csillagok seregét szemléli, azt először is megdöbbenti azok óriási mennyisége, majd később feltűnik számára, hogy egyes csillagok jóval fényesebbnek és nagyobbnak látszanak a többinél, ugyanakkor a színük is különbözik egymástól. A csillagok méretbeli eltérése nem más, mint csalóka látszat, mert átmérőjük és tőlünk való távolságuk nagyban eltér egymástól. Az égbolton mindent egy síkban látunk, mert szemünk a hihetetlen távolságok közötti különbségeket már nem képes érzékelni. Ezért van az, hogy sokszor a legfényesebb csillag távolabb van tőlünk, mint egy közeli halvány fényű társa. A látóhatár feletti sűrűbb légrétegeken átlátszó csillagok gyakran pislognak-hunyorognak, (szcintilláció) és a méretük látszólagos változása mellett, sziporkázó fényük a szivárvány színeiben játszik. Mindez a különböző hőmérsékletű légrétegek mozgásából, keveredéséből ered, de egy-egy melegfronti betörés még a magasabban álló csillagokat is táncra bírja. A nyugodt fényű bolygóknak színük mellett látható kiterjedése is van, ám a csillagok nagy távcsöveken át is csak pontszerű égitestek maradnak. A távoli napok felszínének igazi fényét csak nyugodt légkör mellet érdemes megfigyelni, ami koruk és hőmérsékletük függvényében változik. Jelenleg a déli égen ragyogó fiatal kékesfehér Szíriusz hőmérséklete 8858 Kelvin fok, ugyanakkor az Orion vöröslő főcsillagának, az öregedő Betelgeusének felszíne már csak 3490 fok. Együttállás: Az égbolton naponta átlagosan 13 fokkal kelet felé elmozduló Hold április 2-án 20 órakor, északról 3,1 fokra megközelíti a Jupiter bolygót. Az erős holdfény elmossa a halványan derengő csillagokat, éppen ezért a hajnali órákig különös látvány nyújt a két égitest lassan táguló együttállása. Romhányi Attila