|
Augusztus
végén, a késő esti órákban biztosan
sokaknak feltűnt a délkeleti égbolt alján
„kúszó” Jupiter bolygó, amely
planéta nyugodt, pislogás mentes fényével
kiemelkedett a környező égitestek közül. Az első
őszi hónap végére legnagyobb
bolygóóriásunk szembenállásba
került a Nappal, amikor is a Nap, a Föld és a Jupiter
közel egy vonalba jutott. Ebből a pozícióból
az következik, hogy amikor napnyugtakor anyabolygónkkal
lassan elfordultunk a Naptól, keleten ekkor bukkant fel a
Jupiter, ami egész éjszaka megfigyelhető volt. A
következő hónapokban egyre magasabbra emelkedik, ám
a kelési és nyugvási időpontjai egyre jobban
eltolódnak és decemberben már
éjfélkor bukik a nyugati horizont alá.
Jupiter
A Jupiter
szembenállása ugyan minden évben
megismétlődik, de e 2010 évi
szembenállásakor rekord közelségről
beszélhetünk. Ennek ellenére ez a
közelítés nem volt olyan jelentős, mint
például a Vénusz esetében, ugyanis a
Jupiter kereken 600 millió kilométeres
távolsága csak 1 millióval csökkent. A
Jupiter megfigyelése egyébként az egyik
legkedvezőbb feladat kezdő amatőrcsillagászok és
érdeklődők számára. Még szabad szemmel is
érzékelhető, hogy nem pontszerű égitest,
így korongjának kiterjedése rögtön
megmagyarázza nyugodt fényét. Már a
legkisebb csillagászati távcső is felfedi e
gázóriás két egyenlítői
felhősávját, amelyek közül időnként csak
egyet lehet látni. A sávokon túl még nem
beszéltünk négy Galilei-féle
holdjáról, amelyeket 400 éve először
pillantott meg távcsövével névadójuk,
Galileo Galilei. A Jupiter holdjai
óráról-órára
változtatják helyzetüket, ami
különösen a két gyorsabb keringési idejű
Io és Európa esetén feltűnő. Ne lepődjünk
meg, ha időnként csak hármat, vagy kettőt látunk
belőlük, mivel ekkor valószínű, hogy valamelyik
épp a bolygó mögött vagy előtte
tartózkodik. Holdfénymentes éjszakán
akár egy 10x-es nagyítású ikercsöves
távcső – Binoculár – is megmutatja a
holdakat, de a bolygó óriási
légörvényének, a Nagy Vörös Folt
megpillantásához már 20-30 cm
átmérőjű távcsőre és kiváló
légkörre lenne szükség.
|
