A
meleg júliusi és
augusztusi estéken az égi csodák folyton
változó sorában lehet részünk, ha
derült
égbolt esetén olyan helyszínt keresünk,
ahonnét áttekinthető a nyugati
látóhatár feletti égbolt. Legutóbb
az ezredforduló körüli években
láthattunk több
bolygót az esti égen, de most mintegy 50 fok
hosszúságú láncban akár
négyet is megszámlálhatunk.
A bolygók adott idő alatt kismértékben
változtatják égi pozíciójukat, ami
főleg
a Naphoz közelebb keringő Merkúr, a Vénusz és
a Földtől távolabb keringő Mars esetében
jelentős. Július 16-án, az újhold után
csaknem hatnaposra nőtt holdsarló közelében
észlelhetjük őket, és ahogy lassan ránk borul
Földünk árnyéka, a Hold után
elsőként
pillanthatjuk meg belső bolygószomszédunkat, az egyre
tündöklőbb
Esthajnalcsillagot (Vénusz). Égi sétánk
alatt induljunk a Vénusztól jobbra,
ferdén le a látóhatár
irányába, és ha itt felhőmentes az ég alja,
akkor
előbukkan a vöröslő Merkúr. (Ne tévesszük
össze a Vörös bolygóval! Amíg a Mars
felszíne a vörös árnyalataiban úszik,
addig a Merkúr fényét csupán a
horizonthoz közeli sűrű légkör színezi
vörössé.) Most induljunk visszafelé a
Merkúrtól, – vagy a napnyugta helyétől
– a Vénusz irányába, majd ezen a
kissé
emelkedő vonalon haladjunk tovább balra, pontosabban keletebbre.
A Vénuszon
túl, körülbelül az előző két bolygó
távolságában rábukkanunk a holdsarló
felett
sárgásan fénylő Szaturnuszra, amely égitest
a Szűz (Virgo) csillagképben
tartózkodik. Égi utunk most vezessen a
Szaturnusztól az Esthajnalcsillag felé
és valamivel félút előtt megleljük
legközelebbi külső szomszédunkat, a
narancsvörös színű Mars bolygót.
Szaturnusz, Mars,Vénusz (2010.07.17. Adony. Rosenberg Róbert)
Ellentétben
az augusztusra várható
álhírekkel, az Oroszlán csillagai között
járó Mars, – a hadak ura – távolodik
tőlünk, ezért fénye egyre gyengül. Az
egymáshoz látszólag
közel sorakozó
planéták szépen kirajzolják a Naprendszer
fősíkjának középvonalát, az
Ekliptikát, amely egyben a Nap égi útvonala, de
ugyancsak e vonal környékén
mozog a Hold is. Az esti égről egyedül
legnagyobb bolygóóriásunk, a Halak
csillagképbe érkezett Jupiter hiányzik,
amely éjfél előtt emelkedik a keleti horizont
fölé és napkeltéig látható. A
24 óránként 13 fokot kelet felé
mozgó Hold, 17-re elhagyja a bolygókat, amelyek
közül a két gyors mozgású belső
bolygó (Merkúr és Vénusz), a következő
napokban
egyre jobban megközelíti külső
bolygótestvéreit (Mars és Szaturnusz). A hó
végére a Mars is begyorsul és július
végére a Szaturnusz alá érkezik, amikor a
közeli
Vénusszal szép hármas
együttállást alkotnak. A Föld keringése
miatt az égbolt
objektumai mindinkább nyugatabbra kerülnek, ezért a
Merkúr rövidesen eltűnik a
horizont alatt és a három planéta magára
marad. Szerencsés estben augusztus
közepéig csodálhatjuk a szoros
együttállásban álló
égitesteket, amelyeket aug.
13-án ismét meglátogat az alacsonyan
kúszó holdsarló.
A bolygómozgások sok gondot okoztak az
ókor tudósainak, mivel a planéták egy földi év alatt hol előre haladnak, majd
egy bizonyos idő után megtorpannak és hurokszerűen visszafordulnak. Az öt
szabad szemmel megfigyelhető planéta „bolyongása” megmagyarázhatatlan volt a
földközepű (geocentrikus) világnézet korában és csak a Napközepű (heliocentrikus)
világnézetet hirdető Nikolausz Kopernikusz
(1473-1543)
és Galileo Galilei (1564-1642) idejében érett be a
felismerés:
Földünk nap körüli keringése alatt mindig
más irányból nézünk a csillagos
háttér
előtt mozgó bolygókra, amire Galilei
távcsöves megfigyelései szolgáltak
bizonyítékul. Galilei kereken 400 éve többek
között felfedezte a Vénusz – Holdhoz
hasonló – fázisváltozásait, ami
egyértelműen bizonyította világnézetük
helyességét. Galilei újabb távcsöves
felfedezése egy „mini Naprendszer” volt, a
Jupiter és négy holdja (Galilei féle holdak)
és ezzel nyilvánvaló lett, hogy a
Napon kívül más égitesteknek is vannak
kísérői.
Sajnos
a Hold, nyáron alacsonyan jár, ráadásul
jelenleg a Naprendszer fősíkja alatt rója föld
körüli útját és majd 24-én
érkezik a holdpálya és a földpálya
– Ekliptika – metszéspontjához, a felszálló csomóponthoz. Ezután egyre inkább
pályasíkunk fölé
emelkedik (maximálisan
5 fok), hogy fél pályaívét befutva a
leszálló csomópont után ismét a
fősík alá merüljön.
A két csomópont arról nevezetes, hogy amikor
Napunk, vagy a Hold éppen e csomópontokba
érkezik, akkor jönnek létre a teljes Nap és
holdfogyatkozások, míg ha csak azok
közelébe érnek, akkor részleges
fogyatkozások jönnek létre. Sajnos e téren
2010
nem kényezteti el az érdeklődőket, mert
hazánkból legfeljebb részleges
fogyatkozásokat láthatunk.
|