A Csillagászat Nemzetközi Évének első hónapjába léptünk, amikor is az esti égbolt legszebb látványossága a Vénusz bolygó, amely égitestet elődeink Esthajnalcsillag névvel illettek. Ismert még a vacsoracsillag elnevezése, ám e tündöklő planéta eredeti, pontosabban csillagászati nevét, a szerelem és a szépség római istenéről kapta.
- 2009-ben lesz pontosan 400 éve, hogy Galileo Galilei az égboltra irányította sajátkészítésű - Galilei féle - távcsövét és közreadta korszakalkotó felfedezéseit, ugyanakkor 1609-ben megjelent Johannes Kepler munkája, amelyben kidolgozta a bolygók mozgását ismertető két első törvényét. A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU), közbenjárására az ENSZ 2009-et a Csillagászat Nemzetközi Évének nyilvánította (International Year of Astronomy, IYA), amelynek nagyszabású és gazdag programsorozatára hazánk az első 10 között jelentkezett.
A Vénusz bolygó, a Merkúr után a Naptól számított második égitest, amely planéta kisebb csillagászati távcsövön át is a Holdhoz hasonló alakváltozásokat (fázisokat) mutat. E bolygó jóval közelebb kering a Naphoz, mint, a Föld, amit az is bizonyít, hogy hol a hajnali, hol csak, az esti égen láthatjuk és holdszerű alakváltozásainak még a mérete is nagymértékben változik. - Mindez komoly bizonyítékot jelentett Kopernikusz, heliocentrikus - napközéppontú - világképe mellett. A Vénusz napkörüli keringése során, 2008. 06. 09-én felső együttállásba került a Nappal, amikor is a Földről nézve "tűzgolyónk" túloldalán járt és elveszett annak ragyogásában. További útján mind később kelt központi csillagunk után (láthatatlan maradt), ám a 2008. júliusvégi napnyugtákat követően már feltűnt apró korongja a nyugati látóhatár felett. Ekkor oly távol járt, hogy még nagy távcsövekkel is nehéz volt észlelni, de 2008 végére már közelebb került és a nyugati ég magasabb régióiba emelkedett. Fokozódott a Naptól mért keleti kitérése, amelynek maximumát - 47 fok - 2009. 01. 14-én érte el, majd e hó 17-én eléri fázisa az 50%-ot (Dichotómia, vagy félholdalak). Tovább közeledve sarlója elvékonyodik, horizontfeletti magassága drámaian csökken, ugyanakkor látszó mérete óriásra nő. Hajszálvékony sarlója nem sokáig csodálható, mert márc. 27-re földközelbe ér, amikor elsötétült korongja eltűnik bolygónk és a Nap között (alsó együttállás).
Az égi mozgásokban nincs megállás, így a Vénuszt hamarosan viszontláthatjuk az áprilisi hajnalokon és újból fellángolhat a szerelem!
Romhányi Attila
