| TÚL A TÉLI NAPFORDULÓN DUNAFERR Hetilap 2005/2. szám Múlt év december 21-én 13 órakor bekövetkezett a téli napforduló (szolszticium), amikor a földi egyenlítőtől északra a legalacsonyabban delelt a Nap, emiatt nálunk ekkor volt a legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. Mire 2005. január 2-án kipihentük a szilveszteri éj fáradalmait, bolygónkkal 02 órakor érkeztünk a napközelpontba (perihélium), 147, 1 millió kilométerre központi csillagunktól. Az óév végén érdekesen alakultak a napkelték és a napnyugták időpontjai. December közepére az egyre rövidülő nappalok percben mért napnyugtái egy héten át is azonosak maradtak, és csak a téli napforduló környékén kezdtek előbb lassan, karácsonytól pedig egyre gyorsabban későbbre tolódni. Ez máris a nappalok hosszának növekedését jelentette, szemben az akkor több napon át is egyhelyben járó napkelték időpontjaival. 2005. január közepétől fordul a kocka és naponta percenként korábban kel a Nap, ugyanakkor a napkelték helyszínei a tavasz közeledtét jelezve délkeletről a keleti látóhatár felé vándorolnak. Azok a szerencsés korán kelő érdeklődők, akiknek magasabb épületből délkeletre, vagy délre néz az ablakuk és január 15-én 06 óra 20 perctől kitekintenek a – remélhetőleg derült – hajnali égre, különös bolygó együttállásban gyönyörködhetnek. A délkeleti látóhatáron 06 óra 21 perckor fog kelni a Vénusz bolygó és négy percre rá közvetlen szomszédságában kel a vöröslő Merkúr. Ugyan a két égitest legnagyobb – 0,3 fokos – látszólagos közelsége 14-én következett be, ám ekkor az Esthajnalcsillag túlragyogta a Merkúrt, és még 15-én is többet láthatunk a világosodó égbolton, ha a szabad szemes megfigyelésen kívül prizmás távcsövön (binokulár) át is nézzük az együttálló égitesteket. A Merkúr láthatósága január közepétől rohamosan csökken és február elején lassan elveszik a látóhatáron, mert 14-én felső együttállásba kerül a Nappal. Az előbbi együttállástól könnyen eljuthatunk a Jupiter bolygóhoz, ha egy képzeletbeli vonalon haladunk a délnyugati ég magasabb régióiba, ahol biztosan feltűnik ez a – 37 ívmásodperc látszó átmérőjű – nyugodt fényű óriásbolygó. A mínusz 2,0 magnitúdó összfényességű bolygó közelében érdemes egy pillantást vetni egy tüzes kékes fényű csillagra, a Szűz csillagkép Spica nevű főcsillagára. Romhányi Attila |