1963 körül kezdődött a szerelem a csillagászattal. Ekkor 27 éves voltam. A könyvtárban találkoztam Kulin György 1958-as A távcső világával.
Egyből beleszerettem. Először a távcső építése fogott meg, mert én olyan barkácsoló ember voltam, és addig el sem tudtam képzelni, hogy ilyen egyszerűen is lehet távcsövet építeni. Nekifogtam. Akkoriban lehetett kapni a honvédségtől leselejtezett 72/500-as lencsét. Csoda, milyen gyönyörű képet lehetett látni vele. Addig a világnak ez a csillagászati része ismeretlen volt számomra.
Hát még a tükörcsiszolás. Ez volt ám számomra a csoda. Előbb 15 cm átmérőjű tükröt készítettem, majd 20 cm-est. Ezzel lehetett látni a Szaturnusz felhősávjait. 1963-ban már a 30 cm-est is elkészítettem magamnak, 139 cm-es fókusszal. Mint hordozható távcső, úgy készült, de hamar kiderült, hogy ez bizony sehogy sem hordozható. A látott kép csodálatos volt számomra. Hogy ez milyen kép volt, az úgy 20 év múlva derült ki, amikor Zeiss lencsékhez és ortoszkopikus okulárokhoz jutottam. Bizony ez a 30 cm-es elég gyengécske, de akkor az volt a csoda. Így a 30 cm-est elajándékoztam a szakkörnek, és abból lett a közös távcső és a kupola. A tükörcsiszolást még folytattam, úgy kb. 20 db tükröt készítettem. Én azt hittem, jók ezek a tükrök, de ma már be kell vallanom, hogy néhányan már jobb tükröket készítenek.
Később a fotózással is próbálkoztam, néhány szép felvételem a Föld és Égben is megjelent. Közben itt Dunaújvárosban összebarátkoztunk páran, hasonló csillagászati érdeklődésűek, és megalapítottuk a helyi csoportot 1966-ban. Szép szakköri életet éltünk. Volt idő, mikor rendszeresen 12-16 fő is eljött, de a naplóbeli létszám 45 körül mozgott. Sok emberrel megismertettük a csillagászatot, és ez a szerelem ma is tart, pedig már 70 éves vagyok.
Van még egy, amit említenem kell. Kulin Gyuri Bácsi, ez a csoda, ha Ő nem lett volna, másként alakult volna a magyar amatőrcsillagászati élet.
Köszönjük Neked Gyuri Bácsi, innen a Földről, hogy voltál. Köszönjük, és még egyszer köszönjük.
